Speciális Sportnap Nagykőrösön

 
Tizedik alkalommal került megrendezésre a Kőris Otthon segítségével a Regionális Mozgásélmény Sportnap Nagykőrösön. Az intézmény vezetője, Gombkötő Borbála kiemelten fontosnak tartja, hogy az otthon fogyatékkal élő lakói is mozoghassanak, ennek érdekében Nagykőrösön évente két verseny megtartására is sor kerül.

„A Speciális Olimpia (SO) mozgalom küldetése, hogy a 8 éves, és annál idősebb értelmi sérült emberek számára egész éven át tartó edzési és versenyzési lehetőséget nyújtson különböző olimpiai sportágakban. Az SO filozófiája, a Speciális Olimpia alapelve azon a meggyőződésen nyugszik, hogy az értelmi sérült emberek is képesek – megfelelő segítséggel – tanulni, ezáltal a társadalom aktív és hasznos tagjává válni, és ezzel párhuzamosan élvezni az élet adta örömöket – a munkában, az emberi kapcsolatokban, a szabadidős tevékenységekben, így a sportban is.” (forrás: www.specialolympics.hu)

A rendezvénynek a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium épülete adott helyet, de a verseny szervezésében és lebonyolításában számos nagykőrösi polgár is szívesen, önkéntesen vett részt. Gombkötő Borbála elmondta, hogy a magyar csapat nemzetközi szinten is nagyon jól teljesít, és szerencsére lehetőség adódik arra, hogy a sportolók ezt a kétévente megrendezésre kerülő Világjátékokon is bebizonyítsák.

A versenyen készült fotókat ide kattintva tekintheti meg: fotók